Fórum

2009-10-18 21:14
nagygyörgyi

A 168 óra onlineben megjelent cikk a "diakeugyek.hu" projektről.E-ügyintézés nem csak "internetbennszülötteknek" Holnap, október elsején már felkereshető lesz a világhálón a www.diakeugyek.hu weboldal, amelynek megalkotói főleg a középiskolások érdeklődésére számítanak. Az a törekvés nyilvánul meg a Média az Oktatásért alapítvány által kifejlesztett tartalomban, hogy az internetet egyébként széles körben használó fiatalok figyelmét felhívja az e-ügyintézés, az e-közszolgáltatások által nyújtott lehetőségekre és előnyökre is.  Az alapítvány keretei közt a Budapest Média Intézetben működő szakközépiskola tanulói közt szerzett oktatói tapasztalatokra, valamint széles körben végzett szociológiai kutatások eredményeire támaszkodva alakult ki a koncepció: népszerű tartalmakat célszerűekkel vegyítve rá lehet vezetni a fiatalokat, hogy hivatalos dolgaik intézéséhez is nagymértékben igénybe vehetik az internetet.A projektet a BMI-ben tartott konferencián mutatták be, meghívott szakemberek és előadók, s nem utolsósorban diákok közreműködésével s jelenlétében. Már középiskolásként érdemes foglalkozni például az egyetemi felvételi eljárással kapcsolatos ,,internetes” teendőkkel, de fontosak lehetnek a diákok számára más, alapvetően a www.magyarorszag.hu által nyújtott információk, szolgáltatások, amelyek zöme ugyan csak évek múlva érinti a mostani tinédzsereket. Ám addigra sem árt megismerni az e-közszolgáltatások különböző területeit, és hozzászokni azok használatához. Ugyanakkor: ez a weblap – amely a Miniszterelnöki Hivatal egyik pályázatát elnyerve készült el – igazodik a tinik hétköznapi igényeihez, megkönnyítve tájékozódásukat egyebek mellett különböző rendezvények, kulturális és sportesemények dolgában is. Természetesen mód nyílik majd interaktív ,,akciókra" is: többek közt el lehet majd juttatni az oldal szerkesztőihez az „e-generációt” érintő videó-forgatókönyvötleteket, közülük a legjobbakat feldolgozzák és a honlapon közzéteszik. Az anyagokat a látogatók értékelhetik, a legjobb eredményeket elérő diákok értékes tárgynyereményben részesülnek.A www.diákeugyek.hu népszerűsítésében működtetői számítanak a pedagógusok közreműködésére. Épp ezért a weboldalt bemutató CD-ket eljuttatják a középiskolákba, számítván arra, hogy azt – például osztályfőnöki órákon – megismertetik a tanulókkal. Ők pedig – ha úgy gondolják – mondjuk a szüleikkel. Az ,,internetbennszülöttnek” is nevezett korosztály (amely belenőtt a netkorszakba) is rászoktathatja az ,,internetbevándorlókat” (azaz a net birodalmában nem ,,őshonos” generációkat) a világháló sokrétű használatára. Többek közt az e-magyarország szolgáltatásainak – bizonyos területeken már elvárt – igénybevételére.http://www.168ora.hu/tudas/e-ugyintezes-e-kozszolgaltatasok-budapest-media-intezet-diakok-konferencia-44228.html 

2009-09-24 19:14
admin

Én már intéztem ügyet interneten.

Ezt is ti küldtétek